Alsóvárosi templom
Érték bemutatása:
A Dél – Alföld legfiatalabb és legmodernebb városában Szegeden, Alsóváros központjában áll egy 500 éves épületegyüttes, a Ferences templom és kolostor. A templom több periódusban, valószínű, hogy egy régebbi egyházi épület anyagának a felhasználásával 1503-ban készül el. Mestere nagy valószínűséggel már a visegrádi építkezéseknél is feltételezett Johannes Fráter, aki a kolozsvári Farkas utcai református templomot, valamint Nyírbátorban a református és a minorita templomokat építi XV. század végi, XVI. század eleji késő gótikus stílusban. Két Mária kegykép is van az alsóvárosi ferences templomban. Az egyik kegykép az 1713-ban Graff Antal szerzetes szobrász által készített barokk főoltárban van elhelyezve. A másik a Fekete Mária kép, melynek elődje a lengyelországi Czestochowa-ban található: az eredeti képről a legenda úgy szól, hogy Szent Lukács apostol festette volna Mária názáreti házában, s azt Ilona (Konstantin anyja) találta meg Krisztus keresztjével együtt és Konstantinápolyba vitette. Többszörös áttéttel kerülhetett az Anjouk birtokába, így azt Nagy Lajos – mint Lengyelország királya a Jasna Górai pálosoknak adományozta. Az Alsóvárosi templom búcsúja Havas Boldogasszony napja, így minden év augusztus 5-én sok ezren keresik fel a templomot, imádkozni egy kis segítségért, vigasztalásért.
Járás: Szegedi járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: SzegedIrányítószám: 6720Érték szakterülte kategória: Épített