Algyői Tájház

Érték bemutatása:

Az Algyői Tájház épülete az 1879. évi árvíz után született meg valószínűleg uradalmi épületként az egykori uradalmi központ melletti kastélykert felosztott telkeinek egyikén. A két utcai szobás, közel 3 méter belmagasságú lakóépület kiemelkedett az árvíz után épített háromosztatú, többségében szabadkéményes, széles ereszes lakóházak sorából. Városias, zárt sorú beépítés hatását kelti, ami az építés idején a jómód jele volt. Az épületet többször átalakították, utcai oldalon kovácsműhellyel, hátrafelé pedig több lépésben tároló helyiségekkel bővült.
Az utolsó kovácsmester, Elekes Gyula 1916-ban itt látta meg a napvilágot. A kertben lévő fák egy részét még ő ültette. Édesapjától sajátította el a kovácsmesterséget, a bejárati kapu is az ő keze nyomát dicséri. A hátsó helyiségekben bognár és kádár is dolgozott, kihasználva a kohó folyton izzó parazsát.

Az épületet 2001-ben alakították tájházzá. A jelenlegi múzeumi trendekkel párhuzamosan 2014-ben került sor a tájház új bemutatási és hasznosítási koncepciójának kidolgozására. Mivel az átépítések következtében a ház kevéssé őrizte meg egykori jellegét, illetve a kovácsműhely berendezése sincs már meg, más irányba indultunk el, és enteriőrök, illetve termes kiállítások váltakozása adja az új kiállítás gerincét. Részben a meglévő tárgyak, részben célzott gyűjtés segítségével igyekeztünk egy olyan kiállítást létrehozni, amelynek elsődleges célközönsége az algyői általános iskolás korosztály, bemutatva számukra szüleik és nagyszüleik, dédnagyszüleik gyermekkorát.

Az épület a falu központjában, jól megközelíthető helyen áll, nagy kertje kiváló lehetőséget jelentett a gyógynövényes kert kiépítésére, illetve nagy rendezvények és táborok alkalmával hasznosul a tér.
A kiállítás kurátora dr. Vass Erika, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa és Deme Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem PhD hallgatója, látvány- és grafikai tervezője pedig Buzás Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főépítésze. A játékok és a múzeumpedagógiai foglalkozásokon használandó kötények, tarisznyák Izbékiné Cseuz Gabriella munkái. A restaurálásban a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum restaurátorai vettek részt.
Az egykori kovácsműhelyből irodát és a tiszai jelenetet alakítottuk ki, az egyik utcai szobában az 1938. évi, a másikban pedig az 1978.évi enteriőrök készültek el. Az udvar felé folytatódó helyiségekben az 1978. évi konyha, fürdőszoba, a múzeumpedagógiai terem, a nyári konyha látható.
A Világok határán című kiállítás interaktív elemek segítségével a 20. században zajlott változásokat mutatja be. Az 1938. évet idéző enteriőr a természet adta lehetőségeket kiaknázó szemléletet állítja középpontba, míg az 1978. évi a városias jellegű életmódot. A filmek egyrészt az 1970. évi árvízre és a kockaházak születésére, illetve a Zalából Algyőre került olajbányászokra fókuszálnak, másrészt a több évszázados hagyományokon nyugvó gasztronómiai és kézműves tudásra. A kiállítás harmadik egysége a Tisza romboló és életet adó erejét hangsúlyozza ki.