Skip to main content

A Makói Futball Club 2004-től 2011-ig tartó időszaka

Érték bemutatása:

A makói Futball Club 1989-ben alakult meg azzal a céllal, hogy az önállóvá vált labdarúgást stabil működési alapokra helyezve, minél sikeresebben szerepeljen. A csapat folyamatos munkával a megyei I. osztályból (országos 5. osztály) 2004-ben az országos bajnokság másodosztályába jutott. A csapat 2008-2009-es évadban, a harmadik helyet szerezte meg és így bronzérmes lett. A csapat ebben az osztályban 2011-ig szerepelt. A labdarúgás történetében soha nem szerepelt még makói csapat ennyi éven át a másodosztályban.
Ez a szereplés a makói labdarúgás történetének legdicsőségesebb időszaka, sok sikerrel és eredménnyel. A csapat szereplésével történelmet írt, mivel egy teljesen amatőr, munka mellett futballozó társaság ennyi ideig, az ország legjobb húsz csapata között szerepelt. A bronzérem megszerzése óriási eredmény, mellyel a szurkolók is felejthetetlen élményeket éltek át. Az eredmény néhány lelkes, futballt szerető helyi vezető áldozatos munkájának is köszönhető, akik megérdemlik, hogy ezt a teljesítményt az utókor számára is megörökítsük.

Járás: Makói járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Makói Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Makó

Irányítószám: 6900

Érték szakterülte kategória: Sport

A Makói Futball Club 2004-től 2011-ig tartó időszaka 1kép
X