A Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítvány és Csanádpalota Város Önkormányzatának értékteremtő beruházásai a Kelemen László Emlékpark létrehozásában 1993-2019
Érték bemutatása:
Településünk egyik fontos nevezetessége, hogy Kelemen László, az első magyar nyelvű színház igazgatója itt volt élete utolsó éveiben kántortanító, és az akkoriban lezárt ó-temetőben, a kápolna mellett lett eltemetve. 1992 kora tavaszán a helyi lakosok döbbenten vették észre, hogy a kápolnát és a stációkat körülvevő öreg hárs-és fenyőfákat egyik napról a másikra ismeretlenek kivágták. Ez a sajnálatos tény indította el az alapítvány létrehozását, melynek bejegyzése 1993.július 3-án történt meg.
Érték indoklása:
Az alapítvány céljai között első helyen állt, hogy a gondozatlan, elhanyagolt temetőt Emlékparkká alakítsa, a sírhelyet az ott nyugvó színigazgató emlékéhez méltóvá tegye, azt rendezze és rendezetten tartsa oly módon, hogy az oda elzarándokoló személyek kellő megnyugvással adózhassanak a színigazgató emlékének.Járás: Makói járás
A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Csanádpalota Települési Értéktár
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: CsanádpalotaIrányítószám: 6913Érték szakterülte kategória: Kultúra