Pitvaros

A dél-alföldi település Csongrád-Csanád vármegye legszélén, Mezőhegyestől 6, Makótól 30, Szegedtől 60 kilométerre fekszik. Szomszédai: észak felől Ambrózfalva, kelet felől Mezőhegyes, dél felől Csanádpalota, nyugat felől pedig Csanádalberti. A településen keresztülhalad a Gyula és Makó között húzódó 4434-es út, illetve a Tótkomlóstól Makó-Rákosig húzódó 4426-os út, közúton ezeken érhető el a község az említett, végponti települések irányából. Budapest, illetve az ország távolabbi részei felől a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonal: a Kövegy-Csanádpalota közti leágazásig az M43-as autópályán, majd onnan a 4451-es, majd a 4434-es úton. Makóról, illetve a 43-as főút felől a 4434-es követésénél egyszerűbben, rövidebb útvonalon érhető el 4432-es, majd a 4426-os úton, de erre az útvonalra a sztrádáról nem lehet rácsatlakozni.

Vonattal a MÁV 125-ös számú Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya-vasútvonalán érhető el a település, ahol a vasútnak egy megállási pontja van. Pitvaros megállóhely a vonal állomásainak viszonylatában Ambrózfalva megállóhely és Újmezőhegyes megállóhely – illetve utóbbi megszűnése óta Mezőhegyes vasútállomás – között található. Fizikailag a község keleti határszélén helyezkedik el, közúti elérését a 4434-es útból észak felé kiágazó 44 326-os számú mellékút teszi lehetővé. Pitvaros környéke az államalapítás kora óta lakott terület volt, még ha a Pitvaros név csak a középkor végén bukkant is fel. Ekkoriban a Korláth család birtoka terült el a mai település helyén, a család e vidéken letelepedő ága később Pitvarosi előnévvel különböztette meg magát. A környék települései 1552-ben pusztultak el egy török hadjárat alkalmával, a következő bő 250 évben a település helyén puszta volt.

A bécsi államkincstár máskor is beavatkozott a falu mindennapjaiba: 1840-ben a település lakóit dohánytermesztésre kötelezték, majd miután ennek a falusiak nem voltak hajlandóak eleget tenni, a kamara elvonta a falu területének kétharmadát. (Ezeken a területeken épült Csanádalberti és Ambrózfalva.) Pitvaros kifejezetten szegény falunak számított, lemaradásának oka a magas területbérleti díj, illetve a településen kiosztott birtokok apró területe volt. (Akkoriban 20 holdas birtokot osztottak, Pitvaroson azonban csak 8-12 holdas területeket.) A település lakói még 1885-ben is az örökváltság összegének részleteit fizették.[3] 1893-ban a bécsi udvar felügyelőt nevezett ki a falu fölé, aki az örökváltság hátralévő törlesztőrészleteit 1943-ig határozta meg. Az örökváltság fizetésétől végül csak 1923-ban, a megugró infláció révén tudtak megszabadulni a pitvarosiak.

Pitvaros történetében a második világháborúig a szlovák nemzetiség volt a meghatározó. Az arányokon a csehszlovákiai magyarok üldözése és az annak nyomán kezdődő lakosságcsere-program változtatott jelentősen. Pitvarosra csehszlovák agitátorok érkeztek, akik a szlovák lakosság kétharmadát rávették az útra, a kivándorlókat a Felvidékről kitelepített magyarok csak részben tudták pótolni. A beköltözők főleg Gútáról érkeztek. 1947-ben a település népessége 700 fővel esett vissza.
A pitvarosi zsidók története

A zsidók viszonylag hamar, már az 1820-as években megérkeztek a faluba. 1854-ben számuk már 14 fő. Az ezt követő években nem növekedett meg a számuk lényegesebben.

Az 1867-ben megalakult községi képviselő-testület tagjai között három virilista zsidó volt, Greininger Fülöp, Greininger Dávid és Klein József. A településen élő zsidók kereskedelemmel foglalkoztak és jómódú családok voltak, házaikat és kereskedéseiket a község központjában építették fel. 1877-ben kijelölték a zsidó temetőt.

A közösségnek nem volt saját imaháza, az 1900-as évekig Makóra jártak istentiszteletre. Az 1880-as- és 1890-es években újabb családok telepedtek le, köztük Daubner Gyula kereskedő, dr. Tischler Sándor orvos, Iczkovits Sándor kereskedő és családja, valamint a Nébel család. 1918-ban a forradalmi események a községet is elérték. November 2-án a tüntetők és a forradalmárok kifosztották és szétverték Iczkovits Sándor és Volovics Ignác üzleteit, de a családokat nem érte bántódás. Az első világháború alatt egy pitvarosi zsidó katona is elesett a harcokban. A két világháború között a közösség lélekszáma megfogyatkozott.

1940-ben halt meg az idős Nébelné, akit a pitvarosi temetőben helyeztek örök nyugalomra férje mellé. Temetésén a falu lakosságának nagy része részt vett. Ő volt az utolsó, akit a zsidó temetőben eltemettek.

1942-ben Erdélyi Györgyöt munkaszolgálatra vitték, 1944 áprilisában a három Nébel testvért, Erdélyi Sándort internálták. Az itt maradt családtagokat 1944 májusában egy szekéren szállították be a makói gettóba. Innen Szegeden keresztül az Auschwitzi koncentrációs táborba kerültek, ahol mindannyiukat meggyilkolták. Pitvarosra csak Erdélyi György tért vissza. A zsidó temető síremlékeit az 1970-es években ellopták.