Kiss Gyula

Érték bemutatása:

A Sándorfalván életteret, alkotó miliőt kereső és találó művészek közül a legújabb időkben leghosszasabban Kiss Gyula kötődik a településhez és környékéhez. 1946-ban a szomszédos Szatymazon született, polgárcsaládban, ott kezdte iskoláit, amiket Szegeden fejezett be, 1964-ben érettségizett a nagy hírű Radnóti gimnáziumban. A tizenhat éves koráig Szatymazon élő fiú első „festőállványát” kukoricaszárból készítette, s azon próbálkozott a rajzolgatással, festegetéssel. Amatőr kísérleteinek folytatásához ösztönzést műszaki rajztanárától, Veres Mihálytól kapott a gimnázium­ban, biztatására került ceruza- és ecsetvonást próbálgató alkotókörökbe. A szegedi Derkovits Szakkörben Seres János festőművész irányításával dolgozott, majd 1972-ben elszármazván, átmenetileg Bács-Kiskun megyébe Kiskunhalason megismerkedett Diószegi Balázs Munkácsy-díjas festőművésszel, aki hosszabb ideig mentora , barátja volt.
Képeit először csoportos kiállításokon mutatta be, első sikerét a Bács-Kiskun megyei fiatal alkotók kiállításán aratta, ahol „Régi házak” című képe első díjat kapott a zsűritől. Az 1980-as években több alkotótáborban vett részt, legmélyebb hatással a balatonakali művésztelepi munkálkodás volt rá. A kecskeméti, kiskunhalasi kollektív tárlatokon tájképekkel, csendéletekkel jelentkezett. Hosszabb ideig egy balotaszállási tanyán élvén, sokszor és sokat időzött a bugaci pusztában, aminek hatása későbbi képein erősen jelentkezett. Szűkebb pátriájához vonzódása felerősödvén, 1990-ben Sándorfalvára költözött, ahol napjainkig a vadásztársaság erdőbéli házában találta meg azt a miliőt, ahol alkotni leginkább tud. A településen – különösen az ipartestületben és a művelődési házban – gyorsan befogadták, egy évvel később már önálló tárlaton mutathatta be képeit, a sándorfalvi pártházban.
Ezen a kiállításán még tettenérhetők voltak az amatőrizmus jelei, bár képei közül a szép színvilágú, jól komponált virágcsendéletek, a végtelenségbe vezető, élénk színekkel megfestett napraforgótáblák már későbbi kiteljesedésről árulkodtak.1994-ben a sándorfalvi plébánián bemutatott képein az alföldi romantika és a realisztikus törekvések domináltak. Jelezve, Kiss Gyulában egyre jobban felerősödött a késztetés, hogy a példaképének tekintett nagybányai iskolához tartozó festők nyomdokain próbáljon haladni. Mint egy interjújában mondja „Én azt a hatást festem, amit bennem a természet, az adott táj látványa kelt. Úgy érzem, az a feladatom. hogy felmutassam az alföldi embernek az alföldi tájat.”Későbbi kiállításain már mindinkább látható e törekvésének kiteljesedése, az alföldi tanyák, puszták realista képeinek romantikus látványba átörökítése. Az 1999. márciusi sándorfalvi önálló kiállításának festményeit szemlélő tűnődhetett azon, mennyiben igaz Kiss Gyula önmeghatározása, melyben azt állítja; „Én operettfestő vagyok.
A könnyedség, a szépség, a harmónia, a derű, a romantika az én festészetembe átszűrődött operettdallam.” Talán ezért nincsenek jelen újabb kollekciójában a viharos alföldi táj romantikájának képei, a korábbi sötét tónusok, a komorság, s valószínűleg ezért vált nagyvonalúbbá perspektívája. Ezen esztendőben megrendezett sorozatkiállítása Pusztamérgesen, Rúzsán, Üllésen és Zsombón arra enged következtetni, sajátos alföldi képi világa sajátos utakat keres a környezetében élő emberekhez a sándorfalvi erdőben élő festő.