Skip to main content

Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok

Érték bemutatása:

Apátfalva község a 18. század közepén újranépesült község a Maros jobb partján, Makótól 11 kilométerre. A török pusztítás után telepesei nagyobbrészt a Palócföldről, illetve a Jászságból érkeztek. A község gazdag népművészetéről és a hagyományos életmódhoz, szokásrendhez való ragaszkodásáról ismert környezetében. A 20. század során számos jeles néprajzkutató végzett itt gyűjtőmunkát. A község népi építészetét Banner János, Juhász Antal és Tóth Ferenc történész kutatta. A község lakóházai a 20. században többségükben az utcára véggel álló, 3-4 osztatú, vert falú vagy vályogházak.
Tóth Ferenc szerint: „az apátfalviak palóc szemléletéből fakad, hogy kedvelték a különlegeset, a túldíszítettséget” – ez a díszítő hajlam mutatkozik meg a fűrészelt, áttört deszkázatú házoromvégeken is, amelyeket elsősorban a módosabbak készíttettek a helyi ácsmesterekkel. A szecesszió ízlésvilágát idéző deszkavégeket beszegték, majd előre megtervezett egységekre tagolták. Az oromzat legdíszesebb része a felső harmad gyakran félkörívben vagy háromszög alakban megtervezett része, melyet gazdagon áttört, fűrészelt rátétekkel díszítettek. A rátétek mintáit legtöbbször növényi motívumokból, de olykor geometrikus rozettákból szerkesztették, de előfordul olaszkorsós virágtő vagy állatábrázolás (ló) is. Az oromzatokat szintén finom, csipkeszerű mintázattal díszített deszkával szegték. Korábbi leírások szerint a deszkavégeket „látványosan festették” is. Az igazán tehetős gazdák az udvarban álló hombárok, ha volt, akkor az ún. kisház oromzatát is a házéhoz hasonló deszkavéggel készíttették. A 20. század első felében a kerítések, nagykapuk deszkázata is hasonlóan díszes volt.
Napjainkban még számos ház oromzatán látható cifra deszkavég, azonban számuk fogy, a meglévők állapota pedig egyre romlik. A legszebb deszkavégek a Maros utca, Templom, utca, Kossuth és Rákóczi utca egykori gazdaházait díszítik. Ugyanakkor van példa a régi oromzat felújítására, illetve a régi mintákat követve új oromzat építésére is. A rátétes, fűrészelt deszkavégek mellett napsugaras házoromzatok is készültek a községben, amelyek szerkesztése eltér a szegediekétől.

Érték indoklása:

A fűrészelt, rátétes díszítésű deszkaoromzatok a csanádi tájon elsősorban az apátfalviakra jellemző. Az Arad-Csanádi Vasúttársaság századfordulón épült állomásainak szecessziós díszítését mintául vevő oromzatok egyedülállóak a megyében, szépségük, a helyi ácsok mesterségbeli tudását dicsérő kialakításuk a megyebeli népi építészet egyedi, figyelemre és megőrzésre méltó sajátsága.

Járás: Makói járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Apátfalvi Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Apátfalva

Irányítószám: 6931

Érték szakterülte kategória: Épített

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Tóth Ferenc: Apátfalva.(Száz magyar falu könyvestára) H- n., é. n., 82-99. Banner János: Apátfalva néprajzi vázlata. In: Banner János emlékezete, születésének centenáriumán. Szerk: Szabó ferenc. Békéscsaba-Szeged, 1989. 112-137. (Sajtó alá rendezte Tóth Ferenc) Juhász Antal: Falu- és városkép, tanyai településforma. In: Csongrád megye népművészete. Szerk: Juhász Antal. Budapest, 1990, 33-56.

Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 1kép
Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 2kép
Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 3kép
Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 4kép
Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 5kép
Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 6kép
Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok 7kép
X