Rónay sírkert
Érték bemutatása:
A sírkert területe a községi temetőtől keletre eső, egykor Rónay János tulajdonában lévő földterületen helyezkedik el, tehát, bár szomszédos volt vele, sohasem alkotott szerves egységet a temetővel, attól mindig elkülönült, ma is kerítés határolja. Ezen a területen 1873-ban Rónay Jánosné Karácson Emília építtetett egy téglalap alaprajzú kálváriaépületet, hátsó részében családi kriptával. Az épületet eredetileg 14 oszlopos stáció vette körül, melyek mélyedéseiben üveggel fedett festmények voltak. Ma 9 stáció áll, egyet 1970 körül elbontottak, a többit a később épült Rónay-kripták falára helyezték át. A kálvária tervezője nem ismert, miként a kálvária közelében álló, centrális alaprajzú, nyolcszögletű kupolával fedett neoromán sírkápolna tervezője sem, amelyet a XX. sz. elején, 1902 és 1906 között építtetett Rónay Jenő. A kripta ma már önkormányzati védelem alatt áll. A harmadik, meglehetősen jellegtelen kripta a Rónayakkal rokon Borzeczky család síremléke, valószínűleg az 1930-as években épült, mivel a család tagjait ide az 1940-es évektől temették.
Járás: Makói járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: KiszomborIrányítószám: 6775Érték szakterülte kategória: Épített