László Imre magyar nótaszerző-és énekes szellemi hagyatéka
Érték bemutatása:
László Imre, a két világháború közötti időszak népszerű nótaénekese, 1896-ban született Csongrádon. Színi tanulmányait Rákosi Szidi iskolájában végezte, énekelni László Gézánál tanult. Játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, majd Békéscsabán és Makón alakított bonviván szerepeket. 1924–1926 között Csongrádon a Közművelődési Egyesületet vezette. 1926-tól kezdett magyar nótákat énekelni. Nótaszerzőként a Száz szál piros rózsát című nótája hozta meg számára az országos sikert.
A Vigadóban és a Zeneakadémián tartott szerzői estjei, vidéki fellépései mellett sohasem lett szülővárosához hűtlen, amikor csak tehette Csongrádon is énekelt. Túlélve a kitelepítés borzalmait vendéglőkben lépett fel. Sohasem szakadt el a nótakedvelő közönségtől. Több tucat hanglemez őrzi hangját, több mint ötven dal szerzője, két régi magyar film főcímzenéjének előadója. 1975. január 1-jén hunyt el Budapesten. A Magyar Rádió megszakítva adását három dalával búcsúzott tőle. Szülővárosában emlékét dombormű és emléktábla őrzi. Csongrád Város Önkormányzata 2010-ben a város díszpolgárává választotta.
Járás: Csongrádi járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: CsongrádIrányítószám: 6640Érték szakterülte kategória: Kultúra